A Bükkalja geológia és felszínalaktani jellemzői nagyban befolyásolták a hagyományos tájhasználat és gazdálkodás sajátosságait, jellemzőit.

Image
Az 1950-es évek közepéig a térség domboldalait gyümölcsös parcellák szabdalták, kisebb erdőfoltokkal és a parcellákat elválasztó cserjés-fás mezsgyékkel. A gyümölcsösök nagy része hagyományos művelésű, kaszált aljú gyümölcsös volt, szőlőkkel tarkítva. Az államosítást követően fokozatosan felhagyták a gyümölcsösök művelését, így az egykor ápolt területek elvadultak, elakácosodtak. A tájidegen és inváziós fajok térhódítása miatt a természetes növényzetnek és az eredeti élőhelyeknek is csak kisebb foltokban maradt hírmondója. A Bükkalja hagyásfás legelői ilyen különleges területek és ezáltal jelentős természeti értéket képviselnek.
A Bükki borvidék (korábbi nevén Bükkaljai borvidék) hivatalosan 1970-ben lett borvidékké nyilvánítva. A borvidék lényegében az Egri borvidék meghosszabbítása, mivel ugyanúgy a Bükkalján terül el. Az enyhe lejtőkön elhelyezkedő szőlőültetvények kedvező ökológiai adottságokkal rendelkeznek.
Csupán egy évtizede kezdődött meg az itteni szőlő- és kertkultúra rehabilitációja, de az eredmények látványosak, példaértékűek és követendőek mind a térség gazdálkodóinak, mind pedig lakóinak. A Bükkalja tájképi megjelenését a völgytalpakon, völgymedencékben megbújó kicsiny falvak és a településeket övező erdőfoltok, szántóterületek és rétek-legelők mellett a szőlő- és kertkultúra változatossága határozza meg.
Image
Image
Látható, hogy a Bükkalja hagyományos népi kultúrája milyen sok szállal kötődött a kőhöz, illetve a kőzethez. A riolittufa meghatározta a vidék természeti arculatát, de meghatározta az itt élők életfeltételeit, lehetőségeit is. Így alakult ki ez az egyedi, mind természeti, mind kultúrtörténeti értékekben gazdag táj, melyet programokhoz, helyi gasztronómiai fesztiválokhoz csatlakozva érdemes megismerni, ahol megkóstolhatjuk a vidék méltán híres borait, és élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét.